2015. március 20., péntek

Egy Váratlan vonzalom bűvöletében - interjú Baróthy Borival



Kérlek kicsit mutasd be a blogodat, illetve az abból megjelent könyvet!

Már egészen kicsi korom óta imádok olvasni és mindig is saját történeteket kreáltam, amiket időnként leírtam, időnként csak az agyamban tároltam. Aztán ezeket a gondolatokat blog formájában gyűjtöttem össze, és kezdtem újabb és újabb történetekbe. Az Unexpected affection a 3. blogom, és mint minden történet ez is amolyan romantikus, tinilányregény, de az én ízlésemnek megfelelően elegendő kalanddal párosítva. Megpróbáltam elég izgalmat és humort tenni bele, szerintem ez sikerült is. A történet a mi időnkben játszódik, a főszereplő egy tizenhét éves fiatal lány, aki titkos ügynök apja miatt, kiakar törni az állandó figyelem alól, erre pedig nem lát tökéletesebb megoldást mint azt, hogy jelentkezzen egy versenyre, aminek helyszíne a vadon, ahol három hónapot kell tölteni egy számára beosztott partnerrel együtt, egy titkos feladat végrehajtásának érdekében. Csakhogy utitársul egy olyan fiút kap, akivel már a verseny előtti rossz élmény miatt egyáltalán nem tudnak kijönni. A gyűlölet persze természetesen ahogy az lenni szokott, szépen lassan szerelembe fordul át, de eközben számtalan akadállyal és a történet vége felé egy nagy fordulattal kell megküzdeniük.


Felidéznéd nekem egy kicsit azt a pillanatot, amikor megtudtad, hogy kiadják a blogodból készült könyvet?


Hát, mivel az Underground magánkiadó, ezért nem okozott akkora sokkot mintha egy nagyobb kiadó keresett volna meg személyesen, de őszintén szólva egészen addig nem hittem el, ameddig a próbapéldányt nem fogtam a kezemben. Az a pillanat felejthetetlen, úgy éreztem, mintha bármelyik pillanatban felébredhetnék. Csak mosolyogni tudtam napokig.


Az osztálytársak körében milyen volt a fogadtatása annak, hogy a matúra előtt álló osztálytársuknak még az érettségi előtt megjelenik az első könyve? Csak mert ez azért nem mindennapos….


Hát, igencsak meglepődtek! Volt aki azt hitte, hogy viccelek. De végső soron nagyon örültek neki, legtöbbjük alig várja, hogy elolvashassa, és igen volt aki megjegyezte, hogy neki még tanulni sincsen szinte elég ideje nemhogy könyvet írni. Csodálkoztak rendesen, hogy érettségi előtt ilyen hírt közöltem velük, de jó értelemben csodálkoztak.



Mesélnél a történet készítésének kulisszáiról?

Az egész történet elég személyes dolgokból jött létre. A helyszín, az események, a karakterek, mind mind az életemből apró részletek kicsit áttranszformálva. A főszereplőbe általában - ahogyan ennél a történetnél is - magamat viszem bele leginkább. A gondolkodásmódom és a tulajdonságaimból igen sok megtalálható a főszereplőben, akinek a szemszögéből olvashatjuk a könyvet. A férfi főszereplő karakterét egy létező személyről mintáztam, ezért igencsak kötődik hozzám. Nehéz volt megírni, mert egy teljesen más perspektívát kellett figyelnem, mint az előző történeteimnél. Utána kellett néznem nagyon sok dolognak, mivel nem Magyarországon játszódik, hanem Amerikában, amerikai szereplőkkel. Ha rámjött az ihlet, akkor csak kattogtattam a klaviatúrát és egyik gondolatot írtam a másik után. Volt egy két olyan időszak is, amikor teljességgel lebénult a bennem élő író. Ilyenkor egy barátnőm segítségét kértem, aki apró ötletekkel látott el, és így egyből újra feléledtem és folytattam tovább a történet írását a legjobb tudásom szerint, és a legtöbb kreativitást bevetve.



Kinek és hogyan ajánlanád a könyvet? Kaphatnánk egy kis kedvcsinálót hozzá?

Elsősorban tinédszer lányoknak, akik esetleg már jártasak a "Vörös pöttyös" könyvekben, mert a történetem nagyon hasonló hozzájuk. Aki szereti az izgalmas, romantiks regényeket, annak tetszeni fog. De vannak idősebb ( 30-40 éves ) olvasóim is, ugyhogy igazából minden nőnek, aki romantika rajongó, esetleg azoknak a férfiaknak, akik kíváncsiak egy másfajta típusú könyvre, mint amit megszoktak.

Honnan meríted az ihletet az íráshoz?

Legtöbbször a saját életemben megtörtént pillanatokból, valós eseményekből, olykor pedig egyszerűen előveszem a fantáziámat és abból a sok gondolatból, elképzelt világokból és eseményekből, aminek én részese akarok lenni, előveszek egyet és átformálom a történetnek megfelelően.

Hogyan fogadta a környezeted a hírt, hogy megjelenik a blogod könyvben? Milyen visszajelzéseket kaptál?

Mivel az olvasói körömtől mindig is rendkívül pozitív véleményeket kaptam (ami végülis nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megpróbáljam kiadatni könyvformájában) ezért igen bizakodó voltam. A barátaim, családtagjaim és ismerőseim oda s vissza voltak a hírtől, nagyon büszkék rám, és mindenben támogatnak. Eléggé bezsongtak tegnap óta, amikor is rendelhetővé vált a könyv, szinte jobban is mint én magam.

Most, hogy megjelent a könyved, mi a következő cél? Mit tűztél ki magad elé? Szóval mit lehet tudni a terveidről?

Van még két teljesen kész regényem, amit ugyanennél a kiadónál kifogok valószínűleg adatni, ezt követően pedig nekilátok egy vadiúj történet megírásának. A távoli, cél pedig az lenne, hogy esetleg egy nagyobb kiadónál is megjelenjen egy könyvem. Ha ez sikerülhetne, akkor azzal egy igazi álmom válna valóra.

Miről szólnak? S Mióta lapulnak egy fiók mélyén? S mikorra várhatók?

Az egyiket még nyáron fejeztem be, a másik pedig körülbelül 2 hete lett teljesen kész. Mindkettő blogom volt, de mivel az Unexpected Affection könyvkiadása sikert ért el, ezért töröltem a fejezeteket, és amit tudom ki is adom őket, mert az olvasóim már nagyon várják. Remélem, körülbelül egy hónap múlva megkezdhetjük a kiadóval a második regényem kiadatását is.

Erről mit lehet tudni? Kaphatnánk ezzel kapcsolatban egy kis előzetes beharangozót?


Még nem vagyok biztos benne, hogy melyiket fogom kiadatni először, de az egyik egy lányról szól, aki javítóintézetbe kényszerül, ám egy hátrányos fiatalokat segítő programnak köszönhetően elküldik egy katonai táborba dolgozni, ahol megismerkedik egy katonával, akivel nem egészen jönnek ki jól egymással, de itt is szerelem lesz vege a dolognak. Eközben elég sok akció és izgalom van jelen. A másik könyvben pedig a főszereplő lány a maffiavezér pasija elől menekül egy másik városba, ahol megismerkedik egy sráccal. Az akció es az izgalom a csavarokkal együtt itt sem marad el.

Végezetül térjünk át az írásról az olvasásra. Milyen könyveket szeret olvasni Baróthy Bori? Kik az írói példaképeid?


Könyvekben általában mindenevő vagyok. De a romantika fontos rész, mert legfőképpen a romantikus regényeket szeretem. Azonbelül is a régi időkben íródott és a regi időkben játszódott történeteket nagyon kedvelem de igazából mindet. Azokat a filmeket amikről tudom, hogy van belőle könyv, csak akkor nézem meg miutan elolvastam a könyvet. Olvastam a trónok harcát, a hobbitot, Nicolas Sparks regényeit es rengeteg mai regényt is. Szóval könyvekben nem vagyok túl válogatós.

Köszönöm szépen az interjút!

Széles L. Gábor
2015.03.20